A horgolótű mindenki által ismert, hanem a legismertebb csipkekészítési eszköz. Maga a technika nagyon régen alakulhatott ki, a csomó nélküli, egyszálas fonásból és a fonalat kézzel hurkolták össze. Egybefüggő felületté alakítva ezzel az anyagot a fonalból. A horgolási módszerre jellemző, hogy mindig befejeznek egy hurkot, mielőtt megkezdenék a következőt. A kötéssel ellentétben, ahol több hurok is nyitva van egyszerre. A kötéshez legalább két tű kell, melyek sok nyitott szemet hordoznak. A horgolási technika a kötés után alakult ki. A legtöbb horgolás egy horgolótűt használ (a tű horgas végű) és egyszerre csak egy szemet tart nyitva. Kezdetben főleg geometrikus mintájú alakzatokat készítettek az asszonyok. Ezeket a mintákat hamarosan a gazdagon díszített, leveles, virágos motívumok váltották fel.
A munkamenet egysége és alapja a hurkolt szem. Fajtái: levegő-, lánc-, rövid-, felhajtásos-, csavart-, kereszt-, hálószem. A szemek egymás közötti változata, sorrendje adja a legkülönbözőbb mintákat.
A horgolt csipke a horgolás legmagasabb foka. A horgolt csipkével népművészetünk is méltán dicsekedhet. A matyók színes horgolt csipkét készítenek. Iparművészeti világhíre van az írországi (írlandi) horgolt csipkének.
Az ír horgolt csipke feltalálását Mademoiselle Riego de la Blanchardiere-nek tulajdonítják.