A mai értelemben vett csipkét – csakúgy, mint az üveg- és tükörművességet – az itáliai reneszánsz indította világhódító útjára, a pompa városából, Velencéből. Kezdetben viszonylag egyszerű, geometrikus mintájú darabok készültek, a 16. századtól azonban mind gyakoribbak lettek a leveles, virágos motívumok, ember- és állatalakok. A csipke a ruházaton mell-, gallér- és kézelőfodorként volt divatos: nemcsak díszként szolgált, hanem drága holmi lévén viselőjének társadalmi rangját, vagyoni helyzetét is érzékeltette.
Egykor minden előkelő nő foglalkozott csipkekészítéssel, összejöttek az uraság házánál és az úrnő maga oktatta őket e díszek készítésére. Az egyház díszei többnyire a kolostorok csöndes celláiban készültek, szóval általános volt a szép és becses kézimunka. Az úri nők ízlésükkel irányították, a nép leányai sajátos egyéniségüket vitték bele.
Napjainkban a csipke készítésével (több mint 10-15 féle technikát) szakképzés és oktatóképzés keretében ismerheti meg az érdeklődő. Magyarországon az elmúlt 20-25 évben több könyv jelent meg, leírva a különböző kézi csipkék történetét és bemutatva azok készítési technikáját valamint motívum kincsét.
Napjainkban a csipke készítésével (több mint 10-15 féle technikát) szakképzés és oktatóképzés keretében ismerheti meg az érdeklődő. Magyarországon az elmúlt 20-25 évben több könyv jelent meg, leírva a különböző kézi csipkék történetét és bemutatva azok készítési technikáját valamint motívum kincsét.
Mi a csipke?
Textiltörténeti meghatározás szerint: „A csipke olyan áttört, lyukacsos anyag, amelynek textúrája adja egyúttal a díszítményét is”.
Textiltörténeti meghatározás szerint: „A csipke olyan áttört, lyukacsos anyag, amelynek textúrája adja egyúttal a díszítményét is”.
Olyan textília, melynek sajátossága, hogy a mintát nem utólag viszik rá a kész anyagra, hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Ez a lyukacsos, áttört anyag könnyedsége, légiessége miatt igen reprezentatív megjelenésű, ezért az öltözködésben kapott először szerepet. Fehér vagy színes fonalból több technikával készülő kézműves alkotás, amely az öltözékek, lakástextilek és egyik legszebb dísze. A csipkének két alapvető fajtája van: varrott csipke, vert csipke.
Évszázadok óta szívesen díszítették nők, férfiak egyaránt ruhájukat csipkével, mely eleinte gyakorlati célt szolgált, azaz a szövet szélét védte a kirojtozódástól, amely elsősorban a csomózott- és a fémszálú vert csipkékre vonatkozik. Később a gyakorlati cél, a művészi alkotás lehetőségévé vált.
„Valódinak” ismeri el a nemzetközi szakirodalom: a kézi levegőben varrott-, és a vert csipkét. Ezt a kiemelést egyrészt művészi szépségük, fáradtságos technikájuk indokolja, másrészt az a lényeges szerep, amelyet az öltözetek díszítésében a XVI. századtól betöltöttek. Mindkét művészi csipke alapanyaga évszázadokon keresztül elsősorban a len-fonal volt, de szívesen használtak pamut-, gyapjú-, arany-, ezüst- és selyemszálat is.
A kézi csipkék munkaigényességük, az előállítási költségük, az elkészítési idő miatt a tömeggyártásban nem tudnak, nem akarnak meghatározók lenni. Az állandóan változó, az aktuális divat trendet a gépicsipke tudja kiszolgálni és a fogyasztók számára elérhetővé teszi.
A következő cikkekben, leírásokban néhány rövid csipketechnikai ismertetővel kívánjuk felkelteni érdeklődésüket a kézi csipkék iránt:
- varrott csipke
- vert csipke
- fonott csipke
- rece csipke
- csomózott csipke
- horgolt csipke
- zsinór csipke